Bevezetés
Programjaink
Szakmai
előadások és cikkek
A krízis
A gyász
Könyv és film
Nevető
kislexikon
Kedves Ügyelőtársak!
Az elmúlt hónap
mozgalmas volt, új szupervízorunkkal kezdtünk neki az „évadnak”, s egy hosszú hétvégét
tölthettünk el Sátoraljaújhelyen. Az őszünk továbbra sem lesz eseménytelen,
ebben a hónapban kezdjük el az új ügyelők toborzását. A stáb aktivitására
nagyon nagy szükség lesz az ügyeletek ellátása mellett. A legközelebbi
stábülésünkön vesszük sorba a teendőket.
Addig is kellemes olvasgatást, reméljük, az időjárás is szebb őszbe
hajlik és kívánunk
Jó ügyeleteket!
Debrecen,
2008. október 1. Rénes László
Az idős, ápolásra szoruló családtag
elhelyezésében segíthet a Kenézy-kórház
ápolási osztálya, ahová a hozzátartozó vagy maga a beteg kérheti
felvételét. Az előjegyzésben a várakozási idő kb. két hónap. Mindössze 32 női
és 10 férfi helyük van. Nem vesznek fel az osztályra gondnokság alatt lévő,
pszichiátriai kezelés alatt álló és daganatos beteget. Három hónapig lehet itt
tartózkodni, de az ellátás újra igényelhető. Ha igénylik, akkor lelkész,
fodrász, pedikűrös keresi fel a betegeket. Az ápolásért fizetni kell, az első
napra 4000 Ft, minden további napra 1500 Ft a 24 órás, teljes körű gondoskodás. Érdeklődni a Kenézy-Kórház
zöldszámán is lehet, a 06-80-204-414-es telefonszámon reggel 7-től este 18
óráig.
Az idős, ápolásra szoruló családtag elhelyezésében segíthet a Kenézy-kórház ápolási osztálya, ahová a
hozzátartozó vagy maga a beteg kérheti felvételét. Az előjegyzésben a
várakozási idő kb. két hónap. Mindössze 32 női és 10 férfi helyük van. Nem
vesznek fel az osztályra gondnokság alatt lévő, pszichiátriai kezelés alatt
álló és daganatos beteget. Három hónapig lehet itt tartózkodni, de az ellátás
újra igényelhető. Ha igénylik, akkor lelkész, fodrász, pedikűrös keresi fel a
betegeket. Az ápolásért fizetni kell, az első napra 4000 Ft, minden további
napra 1500 Ft a 24 órás, teljes körű gondoskodás. Érdeklődni a Kenézy-Kórház zöldszámán is
lehet, a 06-80-204-414-es telefonszámon reggel 7-től este 18 óráig.
Az idős, ápolásra szoruló családtag elhelyezésében segíthet a Kenézy-kórház ápolási osztálya, ahová a
hozzátartozó vagy maga a beteg kérheti felvételét. Az előjegyzésben a
várakozási idő kb. két hónap. Mindössze 32 női és 10 férfi helyük van. Nem
vesznek fel az osztályra gondnokság alatt lévő, pszichiátriai kezelés alatt
álló és daganatos beteget. Három hónapig lehet itt tartózkodni, de az ellátás
újra igényelhető. Ha igénylik, akkor lelkész, fodrász, pedikűrös keresi fel a
betegeket. Az ápolásért fizetni kell, az első napra 4000 Ft, minden további
napra 1500 Ft a 24 órás, teljes körű gondoskodás. Érdeklődni a Kenézy-Kórház zöldszámán is lehet,
a 06-80-204-414-es telefonszámon reggel 7-től este 18 óráig.
Az idős, ápolásra szoruló családtag elhelyezésében segíthet a Kenézy-kórház ápolási osztálya, ahová a
hozzátartozó vagy maga a beteg kérheti felvételét. Az előjegyzésben a
várakozási idő kb. két hónap. Mindössze 32 női és 10 férfi helyük van. Nem
vesznek fel az osztályra gondnokság alatt lévő, pszichiátriai kezelés alatt
álló és daganatos beteget. Három hónapig lehet itt tartózkodni, de az ellátás
újra igényelhető. Ha igénylik, akkor lelkész, fodrász, pedikűrös keresi fel a
betegeket. Az ápolásért fizetni kell, az első napra 4000 Ft, minden további
napra 1500 Ft a 24 órás, teljes körű gondoskodás. Érdeklődni a Kenézy-Kórház zöldszámán is
lehet, a 06-80-204-414-es telefonszámon reggel 7-től este 18 óráig.
Az idős, ápolásra szoruló családtag elhelyezésében segíthet a Kenézy-kórház ápolási osztálya, ahová a
hozzátartozó vagy maga a beteg kérheti felvételét. Az előjegyzésben a
várakozási idő kb. két hónap. Mindössze 32 női és 10 férfi helyük van. Nem
vesznek fel az osztályra gondnokság alatt lévő, pszichiátriai kezelés alatt
álló és daganatos beteget. Három hónapig lehet itt tartózkodni, de az ellátás
újra igényelhető. Ha igénylik, akkor lelkész, fodrász, pedikűrös keresi fel a
betegeket. Az ápolásért fizetni kell, az első napra 4000 Ft, minden további
napra 1500 Ft a 24 órás, teljes körű gondoskodás. Érdeklődni a Kenézy-Kórház zöldszámán is
lehet, a 06-80-204-414-es telefonszámon reggel 7-től este 18 óráig.
Az idős, ápolásra szoruló családtag elhelyezésében segíthet a Kenézy-kórház ápolási osztálya, ahová a
hozzátartozó vagy maga a beteg kérheti felvételét. Az előjegyzésben a
várakozási idő kb. két hónap. Mindössze 32 női és 10 férfi helyük van. Nem
vesznek fel az osztályra gondnokság alatt lévő, pszichiátriai kezelés alatt
álló és daganatos beteget. Három hónapig lehet itt tartózkodni, de az ellátás
újra igényelhető. Ha igénylik, akkor lelkész, fodrász, pedikűrös keresi fel a
betegeket. Az ápolásért fizetni kell, az első napra 4000 Ft, minden további
napra 1500 Ft a 24 órás, teljes körű gondoskodás. Érdeklődni a Kenézy-Kórház zöldszámán is
lehet, a 06-80-204-414-es telefonszámon reggel 7-től este 18 óráig.
Bottom of Form 1
|
Dátum
|
Nap
|
Időpont
|
Megnevezés
|
|
OKTÓBER
|
|
Okt.
6.
|
Hétfő
|
1730 – 2030
|
Esetkonzultáció
|
|
Okt.
17.
|
Péntek
|
1700 – 2015
szünet 1830 –
1845
|
Szupervízió
|
NOVEMBER
|
|
Nov.
3.
|
Hétfő
|
1730 – 2030
|
Esetkonzultáció
|
|
Nov.
14.
|
Péntek
|
1700 – 2015
szünet 1830 –
1845
|
Szupervízió
|
|
Nov.
24.
|
Hétfő
|
1730 – 2030
|
Filmnézés (ha van rá igény)
|
|
|
|
|
|
|
Krízis
Napjainkban
egyre gyakrabban használt kifejezés: „krízisben vagyok”.
Amikor kimondják, kimondjuk, talán
nem is gondolunk arra, mennyire igaz.
Hiszen mit is jelent ez a
görögöktől átvett szó: krízis?
Döntés, fordulópont,
lehetőség.
Életünk minden percében
hozhatunk egy döntést, sokszor van lehetőségünk mást, másképpen tenni és bizony
gyakran vannak fordulópontok az ember életében.
Az ügyeletben azonban egészen
másképp történik minden, ha meghalljuk vagy észrevesszük: a hívó krízisben van.
A krízis fogalmának legismertebb meghatározása Gerard Caplantól származik:
„A személy fontos életcéljai megvalósítása közben
akadályokba ütközik, amelyeket a problémamegoldás szokásos módjaival egy ideig
nem tud leküzdeni.”
A kríziselmélet gyökerei a
II. világháborúig nyúlnak vissza. Eric Lindemann figyelte meg egy
tömegkatasztrófa túlélőit és adott először rövid pszichoterápiás kezelést egy
bostoni tűzvész pusztítása után az életben maradottaknak. Caplan az 1950-es
években integrálta az addig összegyűlt krízisintervenciós tapasztalatokat, meghatározta a krízisállapot ismérveit:
- az egyén kénytelen
szembenézni a számára veszélyeztető problémával;
- fenyegető közelsége számára
mindennél fontosabb;
- a helyzetet sem elkerülni,
sem megoldani nem tudja a szokásos problémamegoldó eszközeivel.
Caplan ugyanakkor
hangsúlyozta a támogató szolgálatok fontosságát!
Ha a krízis definícióját értelmezzük nagyon fontos
hangsúlyozni, hogy mélységét nem a külsőleg elszenvedett trauma nagysága, hanem
az egyén aktuális lelkiállapota határozza meg. Fontos figyelembe venni még azt is, hogy a
személyiségfejlődés mely időszakában éri az egyént és mennyire érzékeny az
adott problémára. Ha megélt már hasonlót és sikerrel oldotta meg, akkor
bízhatunk abban, hogy ezt is sikerrel fogja megoldani.
Gyakran ilyenek azok a hívók,
akik hosszabb idő után visszahívnak új,
aktuális problémájukkal, mivel úgy vélik, annak idején is a szolgálat segített
a megoldásban. Ellenkező esetben viszont még jobban „ki kell nyitni a fülünket”
a hívóra.
Mindannyian tudjuk, mennyire
fontos azt is feltérképezni, van-e a környezetében olyan személy, aki segíthet
a probléma megoldásában, a helyzet feldolgozásában.
A krízis kiváltója lehet tárgyvesztés vagy a
személyiség belső konfliktusa (pl. a vágy és a morális követelmények között).
A kríziselmélet a krízisek
két csoportját különbözteti meg: az akcidentális
(esetleges ) és a fejlődési (normatív ) krízist.
Az akcidentális krízist az „adott időpontban hirtelen megjelenő életesemény váltja ki”(Holmes). Ez lényegében
egy érzelmileg fontos személy vagy dolog elvesztése, úgymond „tárgyvesztés”. Feldolgozása pedig gyászfeldolgozást
igényel. Természetesen mélysége függ a fentiekben felsoroltakon túl attól is, hogy mi a veszteség „tárgya”. Ha
hozzátartozó vagy szeretett személy, az nyilván súlyosabb krízist idéz elő,
klasszikus gyászfeldolgozást igényel. A legelterjedtebb akcidentális
krízisekhez soroljuk – ezen kívül – a válást,
párkapcsolat megszakadását, a munkahelyvesztést, - ami férfiakat még inkább
krízisbe sodorhat -, az egzisztenciális
zuhanást. Gyakran előfordul még
teljesítménykrízis és egyéb tárgyvesztés is: egy magányos embert a
számára kedvenc állat elvesztése is
krízisbe sodorhat.
Fontos tehát mindig megtudni
a hívótól, hogy a veszteséget mi okozta, megélt-e már hasonlót és a feldolgozás
mely szakaszában van.
A feldolgozás szakaszai a sokk - a legkritikusabb, mert veszélyeztet
az önpusztítás -, a tudatosítás és a
felépülés (Averill 1968). Jó ezt tudni és tisztázni, krízishívásaink nagy
része akcidentális krízisben lévő hívótól ered.
A fejlődési kríziseket azért is nevezzük normatív
krízisnek, mert minden ember életében bekövetkeznek egy bizonyos korban (Erikson) és nem feltétlenül éli meg az egyén fenyegetésként. Mégis vannak úgymond veszélyeztetettebb korosztályok: a
serdülők, a fiatal felnőttek és a 40 év felettiek.
Serdülőkorban az autoritás és
identitás keresése mellett jelen világunkban a teljesítmény okozhatja a
legsúlyosabb válságot a kamasz életében. Mindezt felerősíti, ha a környezetében
sincsen minden rendben (pl. válás, partnerkapcsolati probléma, beilleszkedési
nehézségek). Miután a serdülés egyre inkább kitolódik, ez a probléma a 18 év
feletti korosztálynál is megmaradhat. A
fiatal felnőttek leggyakoribb krízishelyzetei a párválasztás,
családalapítás és a munka világa körül jelentkezhetnek. Manapság egyre több
fiatal nehezen talál munkát,
hiábavalónak érzi a megszerzett végzettségét, emiatt lehetetlennek a
függetlenedést a szülőktől, az önálló családalapítást.
A negyven felettiek
leggyakrabban „életközepi” (midlife) és nyugdíjazás miatti helyzetet élhetnek
meg normatív krízisként. Az életközepi krízis az addigi élet, életvitel, párkapcsolat
megkérdőjeleződése: ”Most vagy soha!”. A nyugdíjazás – különösen ha idő előtti,
kényszerből történő – gyakran az alkalmatlanná válás érzését váltja ki.
A krízisállapot bekövetkezését a következő tényezők
befolyásolják:
- A kiváltó inger erőssége.
- Az egyéni szocializációs
folyamat jellemzői.
- Az egyén megküzdési
képessége, érzékenysége az adott problémára, érettsége, harmonikussága.
- Konfliktuskezelő
technikáinak, mentális kontrollfunkcióinak minősége, elhárító mechanizmusainak
színvonala.
- Egy éven belül volt-e
krízishelyzete.
Ez utóbbi azért is fontos,
mert a testi-lelki egészsége ez esetben
meggyengülhetett, s ilyen állapotban még nehezebb egy újabb krízis
feldolgozása.
Hirshowich modellje szerint a krízis lefolyása a
következő: kiváltó ok megjelenése, krízis bekövetkezése (órák), nyugtalanság
(néhány nap) végül az alkalmazkodás (általában 6-8 hét).
A krízisállapot szakaszait befolyásolja az is, hogy mennyire képes
sikeresen megküzdeni az egyén a helyzettel. Sikeres megküzdés esetén magasabb
egyensúlyi állapotra tesz szert, a későbbiekben is képes felidézni és használni
a megküzdési stratégiát. Az első szakasz
a fenyegetettség megélése,ami
szorongással jár, de serkentő szorongás esetén megoldáshoz is juthat. Ha nem,
akkor a következő a küzdelem szakasza,
megoldások keresése. Ha továbbra sem oldódik meg a probléma, akkor a
sikertelenség már kapkodást okoz,
ami végül összeomláshoz vezet. Ebben
a szakaszban a kimerültség, a diszharmónia és a destruktivitás, az önmaga ellen
fordulás fenyegeti az egyént (Cry for help és öngyilkossági hívások).
Krízishelyzet megoldása lehet
tehát sikeres, fejlettebb egyensúlyi állapotba kerülés vagy diszfunkcionális
működés árán egyfajta egyensúly bekövetkezése (pl. depresszió, neurózis).
A krízisben lévő hívó úgynevezett „kevert” benyomást
kelt. Impulzív vagy teljesen színtelen, beszűkül a problémájára, nem képes
másról beszélni, esetleg nem képes beszélni sem (sír vagy nem tud szólni).
Hívás közben kiderülhet,mennyire szelektálja kapcsolatait (csak azt tartja
fenn, akitől segítséget remél) és felmerülhet a jövőkép hiánya is.
A krízisállapot tünetei közül a telefonnál elsősorban
a szóbeli kifejezés elégtelensége tűnhet fel: sír, nem tud megszólalni, nehezen beszél vagy össze-vissza mindenről
(különösen a sokk szakaszában). Az
érzelmi terhek elviselésének és a valóságvizsgálatnak a hiánya, az észlelés és
a testérzékelés zavara, az önállóság elvesztése és a tárgykapcsolatok
megszakadása ad még információt a krízis mélységéről és segítheti az
ügyelőt a megfelelő támogatás nyújtásában.
Krízisintervenció
A krízisben lévő egyén
gyakran gyermeki kiszolgáltatottságot él meg, regresszióba kerül. Ebben az
állapotban nagyon nagy a fogékonysága és a motivációja az adekvát segítségkérésre
és ugyancsak ebben az állapotban lehet nagyon hatékony a prevenció és a
magatartáskorrekció is.
Krízisintervenció lépései:
Ideiglenes
megnyugvás megtalálása.
Támasznyújtás,
figyelem, érzések és a személyiség elfogadása.
Beszűkülés
óvatos tágítása (értékek, elfogadás).
Érzelmi
realitás megőrzése, képviselete, az érzelmi biztonság, elfogadás talaján.
Szakember-
ha szükséges.
Család
vagy szűkebb környezet válságának kezelése.
Mindenki
mozgósítása – támasznyújtás.
Aktív
beavatkozás destrukció esetén!
Az ügyelő magatartása
krízisintervenció során
Direktív
viszonyulás a hívóhoz!
-
Meleg, elfogadó érzelmek, támogatás.
-
Átmenetileg az elveszett tárgy helyébe lépve lehetőséget ad a megkapaszkodásra.
-
„Itt és most”-ra fókuszál.
- A
veszteséghez kapcsolódó érzelmek átéléséhez és kimondásához hozzásegíti a
hívót.
-
Segít a bűntudat, lelkiismeret-furdalás és ambivalencia feltárásában.
-
Kerüli a konfrontálódást.
Összegezve
tehát a telefon mellett nagyon sokat tehetünk azért, hogy a hívó számára a „krízis”
inkább egy helyes döntés meghozatala legyen, mintsem válságos élethelyzet.
Ehhez azonban mindig az ő élethelyzetét kell szem előtt tartanunk, s
megerősíteni őt abban, hogy képes a számára legjobb megoldás megtalálására.
A
témával kapcsolatban olvashattok „Az Egészségügyi Minisztérium módszertani
levele a lelki elsősegély telefonszolgálatok működéséről” című kiadvány 3. 4. és 6.számú mellékletében, amely
krízishívás esetén a gyakorlatban is hasznosítható.
Végül
egy olyan idézettel szeretnék Tőletek elbúcsúzni, amely számomra ebben a munkában irányadó:
„Az
a dolgom, hogy elfogadjam a Másik határtalan, felmérhetetlen másságát, ahogy a
maga tempója szerint megmutatkozik előttem.” (Feldmár András)
Jó
munkát Mindenkinek!
Tóth Andrásné
Békéscsabai Szolgálat
munkatársa
A
gyász szerepe és hagyományai
Dr. Polcz Alaine – pszichológus, tanatológus
(részletek)
Halál, haldoklás, halálfélelem
http://www.lelkititkaink.hu/polcz_alaine_gyasz.html
Amikor az ember haldoklik,
félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez
azonban csak képzelgés. A Tibeti
halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé,
aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal),
hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől…). Ha ezt a
haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…
Itt, a fantáziaképeknél szokták megemlíteni a „pokol tüzét”, mint a rettegés okának egy szimbólumát. Azonban,
ugyanúgy, mint a „lelkiismeretfurdalás”
szavunk, ez is csak kép. Hiszen a tűz ugyan éget, a lélek nem anyag, amit
furdalni lehetne…
A katolikus és a protestáns vallás tiltja a halottakkal való kapcsolat
fenntartását. Valószínű, hogy mindez a démonok miatt számít elitélendőnek.
Viszont rögtön egy ellenpéldával találkozunk: Szt. Antal az elvesztett dolgok
visszaszerzésében segít, és hozzá lehet imádkozni és beszélni… A legtöbb
gyászoló hallja és látja az elvesztett szerettet. Ez olyan, mint a
hallucináció. Ez a szó a köztudatban annyit jelent, hogy elmebaj. A gyászolónál
azonban teljesen elfogadjuk, és fel sem merül bennünk, hogy az illető őrült
lenne…
A Perzsa halottaskönyv szerint
mindenkinek át kell jutnia a könnyek folyóján. Sírásunkkal azonban odaköthetjük
az elhunytat… Régen a siratás természetes volt. Így gyorsan levethették a
gyászukat, fájdalmukat, és elkezdhették az új életüket… Azonban mostanra tabu
lett a gyász, és ezáltal akár patológiás tünetek léphetnek fel. A gyász szó
viszont nem csak a halotti gyászra értendő. Lehet gyászolni szerelmet, háborút,
bármit… Előbb el kell merülni a gyászba, hogy utána kiemelkedhessünk…
A gyász
Az agresszív filmek nem mutatnak be természetes
halált, csak erőszakosat. A gyász úgyszintén kimarad általában minden film forgatókönyvéből.
Régebben a hit, a rítusok, a család, a társadalom is segítette a gyász „kultúráját”, míg ma a gyerekeknek
fogalmuk sincs arról, hogy e szó mit is takar. Érdekes statisztika: a gyászolók
csoportjában sokkal kevesebb a megbetegedés, esetleg a halálozás, mint azon
emberek körében, akik nem élik meg teljes valójában a szerettük elvesztését…
Nagyon sokan menekülnek a gyász elől. Az embernek teljes személyiségét kell a
gyászba vinnie. Ha több gyász épül egymásra, az bizonyos fokú tehetetlenséget
eredményez. A gyászolóknak segítenünk kell, de hogy ez hogyan lehetséges, azt
meg kell tanulnunk. A gyász maga, egy külön fejezet, anyag, amit tanulnunk
kell, ismernünk kell.
A gyász fázisai
1. sokkos állapot
2. összeszedettség állapota
3. nehéz időszak (kaotikus állapot)
·
Ezekben az
állapotokban az ember lehet agresszív, türelmetlen, kritikus. Előfordulhatnak
sírásrohamok, kialvatlanság, kétségbeesés… Ezeket el kell fogadni, és
tudatosítani, hogy ez így természetes.
4. szembenézés a veszteséggel
·
Ezzel az ember
szembekerül minden születésnapkor, karácsonykor… E fázisban a gyászoló hallja,
látja szerettét, de ezt senkinek sem tudja elmondani (jogosan tartva attól,
hogy őrültnek tartanák… ). És jönnek a tipikus kérdések: „Mit tettem? Mit rontottam el?” Ez a vádlások kivetítése -
megkönnyebbülést jelent. Később a hozzátartozó rá fog jönni arra, hogy a
szerettének is voltak hibái, mint ahogy magának is…
A
gyászt minden ember másképp éli meg. Mindenkinek foglalkoznia kell vele. A
veszteségeket el kell fogadni! Meg kell tanulni veszteni! Sajnos nagyon sok
család esik szét a gyászban, ennek is a gyász különbféle megélési módozatai az
okozói, valamint az, hogy a sok régebbi probléma is a felszínre kerül. Például,
mikor az anya nem érti, hogy a férje miért dolgozik többet (munkába menekülés),
a gyerek nem érti, miért nem foglalkoznak vele többet… Már a 6 hónapos gyerek
is megéli a gyászt…
„Ügyetlenül
küszködünk mindnyájan, hogy aztán magunk is egyedül maradjunk, amikor
szembesülnünk kell.” Dr. Polcz Alaine
Halál, gyász, gyászfeldolgozás
Az elmúlt 10 évben nagyot
változott körülöttünk a világ. Megváltoztak az értékek, sok minden, amiben
hittünk, értelmét veszítette, új értékek kialakulásának vagyunk részesei.
Minden változás azzal jár, hogy valamit elveszítünk, majd az elvesztett helyére
valami más kerül.
Mindennapi veszteségeink között a legnagyobb, amikor szeretett személyt,
rokont, barátot, családtagot veszítünk el. Élet - halál, születés - meghalás
mindannyiunk életéhez hozzátartozik, mindannyiunkat érint valamikor az életünk
folyamán.
A halál, gyász, gyászfeldolgozás ma már nem tabu
A halál hosszú ideig tabu
téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az
nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire
nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet
játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának
megoldásában.
A mai gondolkodó ember keresi, hogyan tudná elfogadni a halál problémáját, és
hogyan tudná megtartani az emberi méltóságát a halálhoz vezető úton.
Gyermekeink játszanak a halállal, a számítógépes játékoknál 3-5 élete van,
ebből azt tanulja meg, hogy a halál nem végleges, csak az ötödik „meghalás
után”. Velünk együtt élvezik a televíziós filmek gyilkosságait, baleseteit, és
lassan megszokottá válik az erőszakos halál.
Ugyanakkor nem szokás beszélni a családunkban, rokonságunkban,
szomszédságunkban elhunyt ember problémáiról.
Megváltozott a betegápolás módja, a halál kikerült az otthonunk falai közül. A
kórház levette a terhet a hozzátartozók válláról. Szakszerű ellátást biztosít a
maga szabályokkal terhelt gépies módján.
A beteg idegen környezetben, idegen emberek jelenlétében, a biztonságot nyújtó,
kedves tárgyai nélkül, még rosszabb esetben egyedül, magára hagyatva távozik
közülünk. És mi, hozzátartozók, éveken át fantáziálunk arról, vajon
szenvedett-e? Mit mondhatott utoljára? Mire gondolhatott? Mit érezhetett? És mi
is még annyi mindent szerettünk volna elmondani neki…
Szerencsés időszakban élünk. Részesei lehetünk annak, ahogyan a halált
körülvevő hallgatás megszólal. Átalakul az orvos - beteg kapcsolat. Ma már az
orvos nyíltan megmondja a diagnózist, és figyelmeztet a közeledő halálra. Így
lehetőségünk van a felkészülésre, a fontos dolgok megbeszélésére, a
bocsánat-kérésre, a megbocsátásra és a búcsúra.
Megszületett a hospice mozgalom, amelynek célja visszaadni a halál méltóságát,
segíteni a családot és a beteget a halállal való szembenézésre, tanítani a
szabad kommunikációt, és ha bekövetkezett az elkerülhetetlen, segíteni a
gyászolókat. A hospice filozófia lényege, hogy a halál az élet természetes
része, van születés, növekedés, meghalás.
Régen könnyebb volt a gyász!?
A különböző koroknak megvolt
a maga halálrítusa, gyászrítusa.
A halállal találkozni, szeretett személyt elveszíteni mindig nagyon fájó érzés.
A múltban pontosan kidolgozott szokások, rítusok segítették a gyászoló családot
- őket segítette a vallás, a társadalom, a család, a közösség, amiben éltek.
Egész életünk felkészülés a halálra, és bár nem gondolunk erre minden nap, de
nem árt, ha tudjuk, hogy a „halálhoz való viszonyulásunk megszabja életünket”.
Hogyan segítették a kialakult
szokások a gyászolókat? Régebben megvoltak a pontos szabályai a gyásznak. Volt
gyászlobogó, gyászmise, gyászruha, gyászzene, gyászkendő, gyászfátyol,
férfiaknál fekete kalap, rajta fekete szalag. Adott volt az idő, milyen ruhát
meddig kell viselni. Mély gyász idején csak feketét viseltek, félgyász idejére
beléphetett a szürke, vagy egy kevés fehér díszítés. A társadalom számára a
fekete ruha viselése jelzés volt: gyászban vagyok, fájdalmam van, kíméljetek.
Az emberek, pedig értették ezt a kérést, és kíméletesebben bántak a
gyászolóval. Ma a fekete ruhát nem csak gyászruhaként hordják, hanem divatból
is. Így a környezet számára már nincs különleges jelentése a fekete ruhának.
Régebben megvolt a gyász ideje. Közeli rokont, gyermeket, szülőt, egy évig
gyászoltak, távoli rokont fél évig, vagy hat héten át. Falun a szomszédok a
tizedik házig, két hétig gyászolták az elhunytat, a tizedik ház után két napig.
Így az egész falu számon tartotta a gyászt. Ma már talán azt sem tudjuk, ha a
tizedik házban meghal valaki, lehet, hogy nem is ismerjük.
Abban a házban, ahol meghalt valaki, szokás volt, hogy a tükröket letakarták,
az órát megállították, hiszen a halott számára már megszűnt a földi idő.
Ugyanakkor az élők számára is megszűnt az az idő, amit együtt töltöttek, most más
idő kezdődik - nélküle.
Régen a siratás, virrasztás segített abban, hogy a gyászoló ki tudja sírni
magát, panaszkodni tudjon szóban, hangban (sirató énekek), ki tudja fejezni a
fájdalmát, és közösségben meg tudjon könnyebbülni. Ma sok esetben egyedül éli
át a veszteségét, elbújik, akinek bánata van, mert nem szabad gyengének
látszani. Nincs körülötte a megtartó közösség, ahol szabad gyengének és
elesettnek lenni, mert a körülötte lévők megóvják.
Régen a halottat szerettei mosdatták, öltöztették. A halott körüli teendők át
is segítették az első krízisen a gyászolót. A halottól való búcsúzkodás,
gyertyagyújtás, imádkozás során a fókuszba a halott került, nem a gyászoló
saját érzelmei. A szem lezárása, az áll felkötése, a test mosdatása, ünneplő
ruhába való felöltöztetése módot adott egy utolsó simogatásra, elköszönésre,
még lehetett valamit tenni az eltávozóért.
Ma, ha otthon hal meg valaki,
kötelező azonnal bejelenteni, és egy pár órán belül beleteszik a
szükségkoporsóba és elszállítják a holttestet. Nem mi mosdatjuk, öltöztetjük a
halottat, nem adhatjuk rá kedvenc ékszereit, hiszen ezek bizony eltűnhetnek a
közös hullakamrában.
De belevarrhatunk a ruhája vagy pizsamája zsebébe egy kis virágot, vagy egy kis
képet, vagy bármilyen tárgyat, ami neki szól, vagy az övé, vagy közös kedves
emlék volt nekünk. Ezzel könnyebben tudjuk útjára bocsátani.
Mai életünket eluralják a bürokratikus teendők, az állampolgári nyilvántartások
elintézése. Sok helyen kell intézkedni, bejelenteni, kijelenteni. Sőt maga a
temetés is kezd bürokratikussá válni. Elmegy az ember egy temetkezési
vállalathoz, megrendeli a temetést, a particédulát. A temetést lebonyolítja a
vállalat, elteszi a részvéttáviratokat, vagy megköszöni három sorban, egy
napilapban. A pap többnyire nem tudja, hogy kit temet, rutinbeszédet mond.
A mai kor követelménye, hogy
az ember legyen erős, viselje a terheket keményen. Ezért nagyon fontos
hangsúlyozni, hogy a gyász nem gyengeség. Időt kell hagyni a gyászmunkára, a
gyász folyamatára. A gyászolóhoz másképpen viszonyul a külvilág, és maga a
gyászoló is másképpen viszonyul a környezetéhez, mint korábban. Leköti a saját
problémája.
Tudatosítani kell magunkban, hogy a gyász lehetőséget kínál az egész életünk, a
kapcsolataink átgondolására, lehetőség a változásra. Ha a veszteséget nem
követi gyászmunka, különféle zavarok léphetnek fel, kialakulhatnak különféle
testi-lelki betegségek is.
Napjainkban a gyász folyamatát több tényező is nehezíti. Az urbanizáció
terjedése oda vezet, hogy elsorvadnak a hagyományok, egyre szűkülnek az emberi
kapcsolatok.
A civilizációs ártalmak miatt gyakorivá váltak a hirtelen halálesetek, amelyek
nem teszik lehetővé a kapcsolat lezárását, az elbúcsúzást.
A gyász mindig egyéni. Számos tényező befolyásolja: a halál módja, a gyászoló
életkora, kapcsolata az elhunyttal, előzetes élettörténete, kulturális
környezete, vallásossága.
A halál hírének megtudásakor sokan tagadással reagálnak. „Ez nem lehet igaz. Ezt nem hiszem el. Ez nem velem történik.”
Érzelmileg bénultnak, üresnek érzik magukat. Van úgy, hogy az érzelmek sokasága
tör rájuk. Úgy érzik, nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni. Ez a sokkos
időszak néhány perctől 1-2 napig tarthat. Ez az idő annál hosszabb, minél váratlanabb
a haláleset. Különösen nehéz a helyzet, ha baleset, gyilkosság történt.
Nehezíti a halállal való szembesülést, ha a hozzátartozó nem nézheti meg az
elhunytat.
A temetéssel kapcsolatos ügyintézések összeszedettséget követelnek a
gyászolótól. Ez a feladat nagy megpróbáltatást jelent. A gyászoló sokszor érzi
magát tehetetlennek, önbizalma csökken, ingerlékeny, bizalmatlan. Van, aki
túlságosan passzív lesz, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a
figyelmüket az érzéseikről.
A gyász szempontjából nagyon fontos a temetésen való részvétel. Tudatosítja az
elválást, lehetőséget ad a fájdalom kifejezésére, vallási támaszt nyújt, és a
gyászoló megtapasztalja a körülötte élők szeretetét, tiszteletét. Ebben az
időszakban a gyászoló jól kontrollálja az érzéseit.
A temetést követő időszakra az érzelmek sokasága a jellemző. Egymást váltják az
érzelmek: a megkönnyebbülés, szomorúság, magány, harag, depresszió. Erőteljessé
válik a bűntudat az elkövetett, vagy meg nem tett dolgok miatt, önvádat érez a
gyászoló. Érzéseit, hangulatait nem tudja kontrollálni. Felelőst keres, „én vagyok a felelős a haláláért, ha ott
lettem volna, biztosan nem hal meg”, „az
orvosa tehet mindenről” hangzik el nagyon gyakran.
Előfordul ebben az időszakban, hogy a gyászoló a halott jelenlétét érzékeli,
akusztikus vagy vizuális hallucinációi vannak (hallja a halott légzését, látni
véli az utcán).
Tudni kell, hogy ezek
természetes jelenségek a gyásznak ebben a szakaszában. Sokszor nem mer a
gyászoló erről beszélni, fél, hogy őrültnek tartják majd. Ezért még a
megőrüléstől való félelem is nehezíti a helyzetét.
Ebben az időszakban a gyászoló visszahúzódik, döntésképtelen máskor, pedig a
gyors döntések jellemzik. Ellentétes érzései vannak, vágyik az elhunyttal való
együttlétre, de kerüli a temetőt.
Előfordul, hogy kialakul a belső párbeszéd az elhunyttal, és a halott gyakran
megjelenik a gyászoló álmaiban.
Testi tünetek is jelentkezhetnek: étvágytalanság, álmatlanság, mellkasi
szorítás, szájszárazság, gyengeség, szédülés, és még sok minden más. Gyakran
tapasztalja magán a gyászoló azokat a betegség-tüneteket, amelyek az elhunyt
életének utolsó szakaszát jellemezték.
Idővel a fájdalmas gondolatok helyett egyre több szép emlék kerül elő.
Elkezdődik a megváltoztathatatlan racionális elfogadása. A gyászolóban erősödik
az érzés, hogy mégis képes lesz megbirkózni a helyzettel. Ezekre a hónapokra a
hullámzó érzések jellemzőek. Az évfordulók, az ünnepek (névnap, születésnap,
karácsony) újra felerősíthetik a gyászoló fájdalmát.
Végül kialakul az új egyensúlyi állapot, a gyászoló gondolatai a jövő tervei
felé fordulnak, kialakítja azt az életformát, amely az elhunyt nélkül is képes
működni.
Ezzel a normál gyász folyamata lezárul…
Előfordulhat elhúzódó, szövődményes, betegséget okozó gyászfolyamat is, de ez
már az orvosok gyógykezelését igényli.
Dr. Polcz Alaine
19 évesen, a háború alatt súlyos sérüléseket szerzett,
kórházban kellett újjáéleszteni. Közben intenzív halálközeli élményeket
szerzett, melyek megváltoztatták addigi világlátását. Ezek hatására kezdett
pszichológiával, a halál és a gyász kutatásával (thanatológiával) foglalkozni.
A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológia szakra iratkozik.
Polcz Alaine az ELTE bölcsészkarán szerez pszichológusdiplomát 1949-ben.
Polcz Alaine pályájának kezdetén felnőtt elmebetegekkel
folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával
foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki. Több mint ötven éve foglalkozik
haldokló gyerekekkel és felnőttekkel. Alapozó fontosságú műveket publikált a
gyerekek haláltudatáról. Mindent megtett azért, hogy a kicsik végstádiumukban
hazakerülhessenek, és otthonukban, szüleik és játékaik között lehessenek.
Könnyebb volt így meghalniuk. A Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és
elindulása az ő nevéhez fűződik.
Főbb művei:
·
Bábjáték és pszichológia (1966)
·
Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974)
·
A rend és a rendetlenség az emberi cselekvésben
(1987)
·
A halál iskolája (1989)
·
Asszony a fronton, dokumentumregény (1991)
·
Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993)
·
Macskaregény (1995)
·
Éjjeli lámpa (1996)
·
Ideje a meghalásnak (1998)
·
Főzzünk örömmel! (1998)
·
Világjáték (1999)
·
Az életed, Bíró Berta (2000)
·
Leányregény
(2000)
·
Gyászban lenni (2000)
·
Élet és halál titkai (2001)
http://www.lelkititkaink.hu/polcz_alaine_gyasz.html
A Hullám – könyv és film ugyanarról a megtörtént
eseményről
1967-ben egy kaliforniai történelemtanár, Ron Jones
kísérletet vezényelt le a Palo Altó-i Cubberley Gimnázium egyik osztályával. A
nemzeti szocializmusról tartott előadása során az egyik diákja olyan kérdéseket
vetett fel, amelyekre nem tudott válaszolni: „Hogy volt képes a német nép
ignorálni a zsidó emberek lemészárlását? Hogy voltak képesek a városlakók,
vasutasok, tanárok, doktorok azt állítani, hogy semmit se tudnak a
koncentrációs táborokról és a tömeges mészárlásokról? Hogy tudták azt mondani
azok az emberek, akiknek a zsidó szomszédjai, sőt barátai voltak, hogy nem
voltak ott, amikor ezek a dolgok történetek?”
Jones válasz helyett egy kísérletbe kezdett a diákjaival. Létrehozott egy
szigorú szabályokra épülő rezsimet az osztályban, amely korlátozta a tanulók
szabadságát és egységbe tömörítette őket. A mozgalomnak a Harmadik hullám nevet
adta. A diákok örömmel vállalták a feladattal járó elkötelezettséget. A
kísérlet, amely eredetileg csak egy napig tartott volna, hamarosan az egész
iskolában teret hódított. A kívülállókat kiközösítették, a tagok elkezdtek
kémkedni egymás után, s azokat a diákokat, akik megtagadták a részvételt,
megverték. Az ötödik napon Ron Jones kénytelen volt leállítani a mozgalmat.
Ezt a döbbenetes eredménnyel záródott kísérletet dolgozza fel a most moziba
kerülő A Hullám című film, amely egy újabb csavart tesz a történetbe: az
amerikai kisvárosi miliőből átteszi azt a ma Németországába. A gimnázium tanára
itt alakít ki egy mikrofasizmust. A film németországi sikerére jellemző, hogy a
bemutató hétvégéjén már a film a költségvetésének több mint felét
visszahozta.
A történetet egyébként először 1972-ben maga a
kísérletvezető írta meg Harmadik Hullám címmel, ebből tévéfilm is készült 1981-ben.
E film alapján készült el Todd Strasser A Hullám című ifjúsági regénye, amely
néhány hete jelent meg magyarul.
A szerző a nyolcvanas évek elején lépésről lépésre
leírja azt, hogy fog a Magyar Gárda megalakulni 2007-ben – von párhuzamot a mai magyar politikával
Láng András, a könyv fordítója. Strasser pontosan megfogalmazza azokat a
jegyeket, identifikációs eszközöket – köszöntés, egyenruha, logó, jelmondatok
-, amelyek a Magyar Gárda, vagy egy ahhoz hasonló szerveződés létrejöttéhez
szükségesek. Láng a FigyelőNetnek kifejtette, hogy a kísérletben elhangzó
jelmondatok szinte szóról szóra megegyeznek a Magyar Gárda jelmondataival.
Nagyon jellemző az ilyen típusú szervezetekre a
többiek először kedves, majd később erőteljes, még később erőszakos verbuválása
a mozgalomba. A gárdához hasonló szervezetek, valamint a valamikori
Nemzetiszocialista Párt, vagy a Hitlerjugend fontos ismérve volt az a fajta
elitista életérzés, amely alapján kirekesztik a mozgalmon kívül állókat.
Akárcsak a Hullám tagjai.
Láng a fordítás során többször beszélt Tod Strasserrel, aki saját elmondása
alapján nem tett hozzá és nem ferdített el semmit az eredeti 1969-es
kísérletből. Persze a regény egy irodalmi alkotás, dramaturgiailag Strasser egy
kicsit besegített, hogy gördülékenyebb legyen a történet. A könyv fordítója
elismeri, hogy az amerikai ifjúsági regénynek megírt történet irodalmilag egy
kissé elnagyolt, főleg ami a regény zárását illeti, de maga a sztori kárpótolja
az olvasót.
A Hullám című film viszont kiváló feldolgozás. Természetesen itt is élt a
rendező a filmes dramaturgia eszköztárával, de ez még jobban megerősíti a
sztori mondanivalóját. Hátborzongatóan életszerű szereplőket találtak a diákok
megformálására, és a „vezér”, a tanár szerepére is.
Kezdetben minden rendben
Megdöbbentő, hogy a kísérlet kezdetben milyen
látványosan pozitív irányba mozdította el az osztály életét. A diákok, akik
rendetlen, elkényeztetett középosztálybeli német gyerekek, egyszerre csak
elkezdenek viselkedni. Felállnak, ha felszólítja a tanár őket, tisztességesen
válaszolnak. Olyanfajta motiváltság üti fel a fejét, aminek eredményeképp
elkezdenek jobban tanulni, részt vesznek a közösségi életben, a sportolók jobb
eredményeket érnek el. Kialakul a csapatszellem. Az ember a filmet nézve (vagy
a könyvet olvasva) azon kezd gondolkodni, mi ebben a rossz. Pedagógusok álma
egy ilyen osztályközösség.
Ezek a pozitív folyamatok egy ponton azonban nagyon rossz felé fordulnak. Láng
szerint a fordulat ott következik be, amikor a Hullám tagjai elkezdik magukat
magasabb rendűnek érezni a többieknél. Elkezdik lenézni az általuk gyávának
minősített társaikat, akik nem hajlandók csatlakozni a mozgalomhoz. Először
kevésbé, aztán egyre erőszakosabban „téríteni” kezdenek a hullámosok. Egy idő
után ez a dolog elszabadul, és nemcsak a diákokban, hanem a tanárban is.
Megtetszik neki a vezérszerep, kicsúszik a kezéből az irányítás. Végül az ő
fejét is „víz alá kell tartaniuk” egyes diákoknak és a feleségének, hogy
visszatérjen a realitásokhoz.
A könyv végén minden jóra fordul, a diákok megértik,
hogy a kísérlet áldozatául estek, mindenki szépen hazamegy, az élet megy
tovább. A film tragédiába fordul, elviszik a tanárt, aki a rendőrautóban döbben
rá, hogy mit tett, majd belenéz a kamerába. A tekintete azt sugallja: mindez
bárkivel, bármikor megeshet.
A
Hullám (die welle)
Színes, német dráma, 108 perc, gyártó: Constantin Film, rendező:
Dennis Gansel, forgatókönyv: Dennis Gansel, Peter Thorwarth, operatőr: Torsten
Breuer, vágó: Ueli Christen, zene: Heiko Maile, főszereplők: Jürgen Vogel,
Frederick Lau, Max Riemelt, Jennifer Ulrich, Christiane Paul, forgalmazza: SPI
International
A Hullám című regény megjelent az
Athenaeum Kiadó gondozásában.
Erős Ferenc
szociálpszichológus
Októberben
mutatják be a hazai mozik a Hullám című
filmet, amely egy gimnáziumi tanár szokatlan tanítási módszerét
mutatja be. Az igaz történet alapján elkészült filmben a diákok a nácizmus
létrejöttét tanulják, és a saját bőrükön tapasztalják meg az önkényuralom
kialakulását és működését. Ron Jones
eredeti, 1967-es kísérletében a Hullám nevű mozgalomhoz majdnem
mindenki önként csatlakozik, és lesz odaadó híve az „eszmének”.
A mozgalom végül önálló
életre kel és ez szörnyű következményekkel jár. Öt nap után le kellett
állítani. Jegyzi a szociálpszichológia ezt a kísérletet?
Ron Jones középiskolai tanár kísérlete nem volt igazán
profi szociálpszichológiai kísérlet, inkább Tod Strasser regénye nyomán vált
ismertté, ebből készült a film is. Ugyanakkor a hatvanas években számos hasonló
kísérletet végeztek, főleg Amerikában a „profi” szociálpszichológusok is.
Néhány éve mutatták be például A kísérlet
című német filmet, amely Philip Zimbardo 1971-es „börtönkísérletét”
dolgozta fel, persze erősen dramatizálva. Az eredeti kísérletben önként
jelentkező egyetemistákat véletlenszerűen rabokra és börtönőrökre osztották. Hat
nap után le kellett állítani ezt a kísérletet, mert a játékbörtön őreiből a
társaikkal kegyetlenkedő rabtartók, a rabokból pedig engedelmes, dehumanizált
gépek lettek, akiket csak a saját túlélésük foglalkoztatott. Ez volt ez egyik
ilyen paradigmatikus, egyszersmind hátborzongtató eredménnyel zárult kísérlet,
amit ebben az időben végeztek.
Egy másik Stanley
Milgram áramütéses kísérlete...
Igen. Milgram kísérlete korábban zajlott, 1967-ben, a
Hullámmal egy időben. Itt azt mondták az újsághirdetésben toborzott
kísérleti személyeknek, hogy egy tanulási folyamatban ők fogják játszani a
tanár szerepét. A mellettük lévő fülkében, elektromos huzalokkal ellátott
székben ült valaki, akinek különböző feladatokat kellett végrehajtani. Ha
hibázik, akkor a „tanárnak” az asztalán lévő kapcsolószekrény segítségével
áramütésben kellett részesítenie, és minél többször hibázik, annál nagyobb
áramütésben. Azt mondták a résztvevőknek, hogy nyugodtan menjenek el, akár a
végső határig is, a kísérletvezető magára vállalja a felelősséget. A fülkében
ülő „tanuló” által elszenvedett áramütést életszerűen próbálták eljátszani: a
szomszéd mindenféle sikolyok, kiáltások, halálhörgések hallatszottak. Az igazi
kísérleti személy azt hihette, hogy itt valóságos emberek, valóságos szenvedést
élnek át. Milgramék tapasztalat megdöbbentő volt: a teljesen átlagos emberek
kétharmada hajlandó volt elmenni a végső határig, tehát addig, amikor azt
hihette, hogy megölte a másik, számára ismeretlen embert.
Igaza van Hannah
Arendtnek, amikor azt mondja, hogy bizonyos körülmények között a
leghétköznapibb tisztességes ember is bűnözővé válhat?
Arendt könyvet írt a zsidók millióinak haláláért felelős Adolf Eichmann 1962-ben
lezajlott peréről. Az Eichmann
Jeruzsálemben című könyvének a Tudósítás a Gonosz banalitásáról
alcímet adta. Arendt a legbanálisabb embernek, egy teljesen jelentéktelen
hivatalnoknak írja le Eichmannt, aki, ha nem kerül bele a háborús gépezetbe,
akkor hivatalnokként, aktakukacként tengette volna életét. De úgy hozta a
történelem, hogy olyan pozícióba került, amelyben milliók sorsáról döntött,
felettesei utasításának engedelmeskedve. Eichmann egész védekezési stratégiája
a „Parancsra tettem” önigazoló ideológiára épült.
Eichmann
is, és a Milgram- illetve Zimbardo-kísérlet alanyai is valamilyen tekintélynek
akartak megfelelni, annak engedelmeskedni. Jones tanár úr Hullámában is erről
volt szó. Miért foglalkoztatta ez annyira a 60-as években a
szociálpszichológusokat?
Sok,
akkor már Amerikában élő tudós tapasztalta meg a saját bőrén vagy a családján
keresztül a nácizmus tombolását. Egyrészt, nyilván ennek működését,
kialakulását próbálták megérteni ezekkel a vizsgálatokkal. Eme
szociálpszichológusok szerint mindannyiunkban ott van egy „kis Eichmann”, aki,
ha a körülmények úgy alakulnak, akkor leggonoszabb cselekedetekre is képes, ha
ezt megparancsolják neki. Másrészt ezek a kísérletek akkor készültek, amikor
Amerika erős morális válságot élt át a vietnami háború következtében. Olyan
dolgokra derült fény, mint a My Lai nevű faluban történt mészárlás. Egy
amerikai tiszt, Calley hadnagy, azt gondolta, hogy a faluban a csecsemőktől az
asszonyokig és öregekig mindenki a Vietkong partizánokhoz tartozik, és
elrendelte a falu teljes kiirtását. Az amerikai sajtó valahogy kiszimatolta ezt
az esetet, és nyilvánosságra hozta. Óriási felháborodást okozott mindez a
közvéleményben, nagyban hozzájárult a háború befejezéséhez is. Olyan morális
megrázkódtatást okozott Amerikának, amire korábban nem is nagyon volt példa. Ha
Amerika a szabadságot és a demokráciát védi, és elítéli a tömeggyilkosokat (a
náci és a sztálini terrort egyaránt), akkor milyen alapon követ el hasonló
cselekedeteket – tették fel sokan a kérdést. Ez egyébként ma is nagyon
aktuális, amikor nagy kérdésként merül fel, hogy szeptember 11-e után milyen
messze lehet elmenni a kínzásokban, a megtorlásokban.
Mi az oka, hogy belemegyünk ilyen helyzetekbe, hogy gazemberekké válhatunk
bizonyos szituációkban? A tekintélytisztelet, a normakövetés, a konformizmus?
Solomon Asch már az 50-es években elvégezte azt a kísérletet,
amelyben vonalak hosszúságát kellett megbecsülni a résztvevőknek. Három
különböző hosszúságú vonalból kellett kiválasztani azt, amelyik egy másik lapon
lévő vonallal azonos hosszúságú. Ezt mindenki a saját szemével könnyen meg
tudja ítélni. Ha azonban öten, tízen azt mondják, hogy nem az a vonal az azonos
hosszúságú, amit én annak vélek, hanem egy másik, akkor én is azt fogom
mondani. Hogy mit hiszek igazából, az más kérdés, de együtt fogok a tömeggel
dönteni, ha nagy a nyomás. Minden ember szeretne megfelelni a csoportnormáknak.
Sok olyan kísérlet is volt, amikor különböző előítéleteket, sztereotípiákat
vizsgáltak. Azt, hogy mennyire a csoportnyomásnak teszünk eleget, amikor
csoportokat, személyeket negatív jelzőkkel látunk el.
Ma is vannak ilyen kísérletek?
A Zimbardo-, Milgram-kísérletek és a hasonlók sok
etikai kérdést vetnek fel. Mennyire lehet átverni a kísérleti személyt? A
Milgram-kísérletre jelentkezőknek azt mondták, hogy itt egy tanulási feladatot
kell végrehajtani egy másik kísérleti személlyel. Tehát becsapták a
jelentkezőket. Utána persze elmondják miről volt szó, az illető meg
elgondolkodhat, hogy vajon tényleg megölte volna-e a másikat „éles” helyzetben.
Vagy tényleg bántalmazná-e a rabokat Zimbardo „őre”, ha valódi rabtartó lenne?
Ma persze ilyen kísérleteket aligha lehetne végezni, mert személyiségi jogokat
sértene. A kísérleti személy „átverése” – még ha a tudomány érdekeit szolgálja
is – nem igazán etikus; a pszichológusnak, csakúgy, mint az orvosnak,
tájékoztatnia kell „kliensét” a beavatkozás módszereiről és következményeiről.
Meg tudják az eddigi tapasztalatok alapján magyarázni,
hogy miért lehet például az, hogy egy átlagos amerikai középiskola diákjainak
döntő része nem csak elfogadta, hanem lelkesen és aktívan támogatta a
modell-tekintélyuralmi rendszert, a Hullámot?
Az ilyen kezdeményezéseket én nem annyira egzakt
tudományos, hanem inkább modellkísérletnek nevezném. Társadalmi helyzeteket
próbálnak modellezni. Hogy a résztvevők pontosan hány százaléka
engedelmeskedik a parancsoknak, az vitatható. Megcsinálhatok egy másik
kísérletet, és más eredményt fog adni. Zimbardo, Milgram kísérleteit sokan
megismételték, számos kísérletben cáfolták vagy legalábbis kétségbe vonták az
eredeti kísérletek eredményeit. Mindazonáltal ezek a kísérletek hozzájárulhatnak
ahhoz, hogy beinduljanak a gondolkodásunk. A Magyar Gárda, és más hasonló
példák ma is jól mutatják, hogyan lehet az embereket belesodorni ilyen dolgokba
pusztán csak szavakkal, demagógiával, hazugságokkal, féligazságokkal.
Elliot Aronsonnak –
amellett, hogy hamarosan újra kiadják magyarul a Társas lény című alapművét -
most fog megjelenni egy új könyve, amelynek a címe: Hibák történtek, de nem én
tehetek róluk. A szerző szerint szeretjük azt hinni, hogy a hiba, a bűn, a
vétek, tőlünk független dolog. A „mi nem tehetünk róla, mossuk kezeinket”
mentalitást a különböző politikai döntések és a mindennapi élet kisebb döntései
kapcsán is vizsgálja a szerző. Szerinte ez a hozzáállás oda vezethető vissza,
hogy alapvető szükségletünk a magunkról alkotott pozitív kép fenntartása. „Én
jó ember vagyok, ha valakivel szemben elkövettem valamilyen rosszat, akkor az
meg is érdemli.” Ezt nevezzük kognitív disszonanciának. Ha valami olyat állítok
vagy teszek, ami ellenkezik a saját meggyőződésemmel, akkor azt is be kell
építenem az önmagamról alkotott jó ember-képbe. Ilyenkor az áldozatot
hibáztatom. Az előítéleteknek is sokszor ez az alapja.
FigyelőNet
(A filmre és a könyvre vonatkozó részletek a
FigyelőNeten megjelent két cikkből.)
Juhani
Nagy János Nevető kislexikona
N
NAGY ELÁN az első sztahanovista, aki a
hatalmas lendülettel fogott neki a munkának
NAPÉJEGYENLŐSÉG csillagászati alapegyenlet
NEGYEDSZÁZADOS gránátvetést oktató katonatiszt az éles gyakorlatot
követően
NEMZETKÖZI diplomatagyerekek délutáni
felügyelete
NIMBUSZ kivételes,
megdicsőült személyiségeknek fenntartott járat
NIMRÓD angol szó magyar fonetika
szerinti átírása, jelentése: vadászösvény
NOTABILITÁS a
Dunaferr focikapusa (Nota) éjjeliedényt süllyeszt a föld alá
NORMANN északi
ember
NORTON északi
vizekben élő tonhal
NORTON COMMANDER az ilyen halakra specializálódott halászhajó kapitánya
NORVÉG északi
vég
NUMIZMATIKA a matematika egyik válfaja;
olyan számításokkal foglalkozik, amelyekben csak régi pénzérméken feltüntetett
értékek szerepelnek
NUNCIUS apácákkal behatóan
foglalkozó egyházi méltóság
NY
NYAKLÓ 1. a csernobili katasztrófa előre nem látott
géntorzulásokat előidéző hatása következtében született, csak nyakból álló,
járni képtelen haszonállat
2. ló és zsiráf kombináció
NYÁRI ZÁPOR rövid ideig tartó, romlott
tojásgranulátumból álló mennyei áldás
NYEREMÉNY (szláv
kesergő): már nincs esély
NYERGES VONTATÓ szénásszekér elé fogott felszerszámozott ló
NYET-WORK orosz
számítógép-hálózat
NYIRKOS hajnali
harmatos fűben hentergő hímnemű birka
O
OBLIGÁT védmű
az Ob mellékfolyója, az Obli mentén
OKOSTOJÁS befúrja
magát legalulra, nehogy hazavigyék rántottának
OLAJTEKNŐ rendkívül szennyezett tavon
közlekedő rozoga kishajó
OLAJSZÁRMAZÉK kuvaiti úri gyerek
OLTÁRI a
templom elülső traktusában felállított szent helyen lezajló hihetetlen esemény
OLVASZTÁR 1. a Kohászok sztárjátékosa
2. a legmenőbb sztahanovista vasöntödei munkás
OPERÁCIÓ áriákkal
tarkított zeneműben rejlő logikai összefüggés
OPTIMISTA Trabantos
vonóhoroggal
ORGANIGRAM a
szervezetek egymáshoz viszonyított súlyának mérésénél használt mértékegység
ORGAZDA szexuális
kéjérzéssel illegálisan kereskedő vállalkozó
ORI-GAMI kielégüléssel járó
játékocska
OSZTÓKÖRZŐ egy szakasz több részre való
feldarabolására ügyelő személy
Ó
ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS titánok síbajnoksága
ÓSZERES középkori
drogkereskedő
Ö
ÖNGYÚJTÓ tüntetéseken magát benzinnel
leöntő és lángra lobbantó személy
ÖRMÉNY TERRARISTA hüllőellenes kaukázusi népcsoport, akik szerint a parlamenti képviselők
is csak vérszívó piócák
ÖSSZBENYOMÁS egy életút végén gondosan
számba vett lerészegedések listája
ÖSSZEKÖTTETÉS ALAPÚ
KOMMUNIKÁCIÓ elbeszélgetés a protekció
lehetőségeiről
ÖTVENHATOS FELKELŐ ébresztik az 55-ös cella
lakójának szomszédját
Ő
ŐRGRÓF jelenleg
portásként dolgozó lecsúszott arisztokrata
ŐSBEMUTATÓ dinoszauruszok
főszereplésével megtartott színházi előadás
ŐSZBECSAVARODOTT fehér hajú őrült
infó X.
évfolyam, október havi információs kiadvány. No. 109.
Lezárva: 2008. október 1-én,
Debrecen.
"Segítőkéz"
Lelkisegély Telefonszolgálat
e-mail:
debrecen27@sos505.hu
Rénes László â
www.debreceni-lstsz.hu
Támogató: NCA Északalföldi
Regionális Kollégiuma